Az intellektuális kaland, avagy hogyan tanult meg Kosztolányi portugálul

Kosztolányi Dezső: PORTUGÁLUL OLVASOK

kosztolanyiÚgy történt, hogy nyáron csak pihenni akar­tam, labdázni és úszni. Ennek folytán nem vit­tem magammal semmiféle munkát. Utolsó pillanatban azonban bedobtam csomagomba egy por­tugál könyvet.

Esküszöm önöknek, hogy akkor egy szót sem tudtam portugálul. A portugálokról is csak an­nyit tudtam, megbízható történelmi kútfőktől, hogy vígan dudálnak. Nem is óhajtottam megta­nulni nyelvüket soha. Minek?

De a szabadban kényszerűségből ráfanyalodtam az egyetlen könyvre és magányom börtönében, melynek egyik falát dolomitsziklák, másik falát rengeteg erdők alkották, az ég s víz színe előtt, sillabizálni kezdtem a szövegét. Eleinte nehezen ment. Aztán belemelegedtem. Föltettem, hogy csak azért is végére járok, mester és szótár nél­kül, s ösztönömet, leleményemet serkentve elkép­zelem, hogy valami nagy baj ér, ha nem értem meg pontosan, talán egy ismeretlen zsarnok ha­lálra ítél.

Furcsa társasjáték volt. Első héten véres verej­téket izzadtam. Második héten sejtettem, miről van szó. Harmadik héten már portugálul kö­szöntem a madaraknak, kik szintén portugálul beszélgettek velem.

Így telt el a nyaram. Most pedig itthon vagyok és eldicsekszem, hogy tudok portugálul, ami a mai viszonyok között, mikor olyan lázasan kere­sik a portugálul tudókat, és oly fényes lehetőségek nyílnak előttünk, nem megvetendő dolog. Min­denesetre csodálatos nyelv. Omlósabb, mint az olasz, gyengédebb, mint a spanyol. Egészen por­hanyó latin.

Kötve hiszem, hogy életemben valamikor is használhatom, vagy olvasok még egy portugál könyvet. De ez nem is fontos. Én nem bántam meg a nyári akadályversenyt. Azokon csodálko­zom, kik egy nyelvet gyakorlati céllal tanulnak s nem önmagáért. Tudni már unalmas. Csak ta­nulni érdekes.

Ó, a sok édes és furcsa meglepetés ingere, mely az elvarázsolt szellemkastély bohóságaihoz ha­sonlít, a félig ismeretlen jelzők és határozók, az álarcos mondatok, melyek ködben rémlenek fe­léd. Minden szó templomi ivópohár evőedény, melyből már évezredek óta ittak-ettek ismeret­lenek .Ünnepi pillanat, mikor először veszed szentségtelen kezedbe. Halottak, élők lelke rez­zen át rajtad ilyenkor, és a szó valóban jelképpé válik. (…)

Izgalmas játék, kacér bujócska, csodálatos flirt az Emberiség lelkével. Soha oly fogékonyan, oly éber szemmel nem olvasunk, mint alig tudott, új nyelven. Megfiatalodunk általa, gyermekek, ga­gyogó csecsemők leszünk, s úgy tetszik, új életet kezdünk. Nekem ez az élet elixírem .

Fogynak köröttem az ismeretlen nyelvek, de hála az égnek, még marad elég. Néha bizonyos örömmel gondolok arra, hogy vénkoromban meg­tanulhatok kínaiul is, s a gyermekség eltűnt örö­mét visszaidézem, mikor majd a babonás öreg nyelven először mondom ki, Anya és elalszom ezzel a szóval: Tej.